Torrent és egyéb peer-to-peer adatforgalom tiltása hálózaton, routerrel

Sziasztok!

A most következő leírás kis segítséget kíván nyújtani a kisebb méretű hálózatok, illetve kisebb költségvetésű intézmények torrentezési bajaira. Illetve otthon is használható ez a módszer a gyerek éjszakai torrentezésének és netjáték vágyainak a korlátozására. Nézzük csak sorjában.

A gyári router firmwarek többnyire nem képesek maradéktalanul, vagy kiskapu nélkül kilőni az ilyen jellegű forgalmat, ezért szükségünk lesz egy kis firmware cserére. Ez a garancia ugrásával jár, illetve a router meghibásodásáért emiatt felelősséget nem vállalok! Bár elrontani szinte lehetetlen, még nekem is sikerült bölcsész létemre. :D

Nekem egy TP-Link WR741N routerem van. Ennek a gyári szoftvere is elég körülményesen (inkább sikertelenül) tudja szabályozni, vagy tiltani a torrent forgalmat. Az én eszközömre gond és probléma nélkül csak a DD-WRT telepíthető (elvileg az Open-WRT is, de nem akarok vele kísérletezni), de prímán elfut, és egyszerre akár 40-60 eszközt is elbír. A DD-WRT telepítése pofonegyszerű. Fel kell menni a honlapjukra, le kell tölteni a routerünknek megfelelő flash, illetve a firmware fájlt, majd upgradelni a routert először a flash, majd utána a firmware fájllal. Miután az upgrade megtörtént, kell csinálni egy 30/30/30 resetelést (ez azt jelenti, hogy a reset gombot 30 másodpercig lenyomva tartod, megvárod, míg bebootol a router, majd megismétled még kétszer).

Ha felállt a rendszer, elsőként be kell kapcsolni a WAN-t, be kell állítani a nyelvet magyarra, majd meg kell adni az IP tartományt stb… Ezeket nem részletezném, csak a torrent kilövését.

A magyar fordításban van egy Hozzáférés-korlátozás menüpont. Ebbe kell belépnünk.

A házirend lenyíló menüben 10 házirendet tudunk kezelni. Minél többen vannak a hálózatunkra csatolva, annál kevesebből próbáljuk megoldani ezt. Én eggyel megoldottam itthon. Mint látható, lehetőségünk van az internet teljeskörű letiltására is bizonyos időszakokban. Ha megtiltjuk a netet, akkor másik házirendben kell megadnunk a torrent letiltási paramétereit. Előtte kis ismertető, mit miért csinálok.

Az internetböngészéshez (elvben) elegendő 3 port használata: az 53 (DNS címek feloldása), a 80 (http) és a 443 (https). Lehetőségünk van kulcsszavas tiltólista használatára is, ide is fel kell venni pár kifejezést a szabályok megkerülésének kivédése miatt (pl. VPN, http-tunnel). Maga a rendszer az iptables programfunkciót használja.  Akkor nézzük a konkrét lépéseket:

  • Létrehozzuk a házirendet, engedélyezzük és elnevezzük
  • Beállítjuk a filterezést
  • Beállítjuk, mikor kívánjuk filterezni a torrent forgalmat
  • A blokkolt szolgáltatások menüben menjünk bele a szolgáltatás hozzáadása/szerkesztése részbe (azért ne válasszuk az ott felkínált protokollokat, mert nem működnek, próbáltam már őket)
  • Itt hozzunk létre 4 port-szolgáltatást, a következő tartományokkal: 1-52, 54-79, 81-442, 444-65535. Az elnevezésük tetszőleges. Mint látható, e tartományt tiltotta le a rendszer, csak az 53, 80 és 443-as portokon megy adatforgalom. Igény szerint nyitható több port is, de 1024 felett ne nyissunk, mert az már a torrent birodalma. :) Ha négynél több ilyen kell, akkor másik házirendet kell létrehoznunk, ugyanúgy megadva a tiltott tartomány értékét
  • Miután megalkottuk ezeket, keressük ki név szerint a listából őket, majd ha mindet kijelöltük, pipáljuk ki a minden P2p protokoll tiltása funkciót
  • Ha ki akarunk tiltani weboldalakat is (pl. rapidshare, data.hu stb…) a Weboldal blokkolás URL címszűrés segítségével résznél adjuk meg a pontos címüket
  • Vegyünk fel pár tiltott kifejezést a Weboldal blokkolás kulcsszavak segítségével részhez. Pár példa: torrent, tracker, annuonce, vpn, d1:ad2.

Miután ezekkel készen vagyunk, meg kell adni, milyen eszközökön végezzük a tiltást. A házirend-név alatt van a Kliensek listájának szerkesztése gomb. Ha megnyomjuk, egy csomó opció áll rendelkezésünkre. A legegyszerűbb talán a tartomány szerinti tiltás. Ha megadjuk mettől meddig érvényes a házirend, akkor működni fog a dolog. Fontos, hogyha egyszerre több házirendünk van, akkor mindegyiknél külön-külön meg kell adni a tartományt, vagy a tiltott gépeket. Egy példa a tartomány megadására egy 60 fős kollégiumban: 10.10.100.100~10.10.100.160 (bár TMartin3000 kolléga szerint egy ekkora hálózatnál már célszerű alhálózatokat is létrehozni, amire ugyan képes a DD-WRT is, de ezt sem részletezném itt). Az alkalmaz gomb lenyomása után már él is az adott IP címeken a filterezés, ezáltal nem működnek a fájlcserélő szolgáltatások, és egy csomó más dolog (pl. nem http alapú webrádió, pop3, imap, smtp, ftp). Fontos, hogy a DHCP-ben annyi IP cím kiosztását kell engedélyeznünk, amennyit akarunk szabályozni. Ha pl. leszabályzunk 60 IP címet, de 75-öt oszt ki a rendszer, akkor 15 ember kivételes a szabályok alól. Ezt próbáljuk kerülni a DHCP helyes beállításával.

Mivel nem vagyok informatikus, nem is értem az ezeknél pontosabb szakkifejezéseket. De remélem, tudtam azért segíteni! Ha van igény képes leírásra, akkor majd beillesztek képeket is! Qos esetében a portok prioritását megadjuk, tehát az 53, 80 és 443 portokét felnyomjuk maxra, a többit pedig minimálra. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy létrehozunk még 3 szabályt a 3 mentesített portnak (53, 80, 443). A minimumra lenyomott prioritású tartományokon ugyan betölti a trackert, de a letöltés az életben nem indul el, vagy ha el is indul, évekbe telik, amire lejön valami. Aki kevésbé drasztikus megoldásokat akar (mert az enyém eléggé az), használja a Nat/Qos menüpontot. Bár az erőforrás-igényesebb dolog.

Továbbá létezik DD-WRT x86 rendszerű PC-re is, amelyet inkább javaslok kollégiumokba, mint egy mezei 400 mhz-es procival bíró routert. Benyomtok egy 2 magos Core2Duo gépet 4 giga rammal, és egy gyors vinyóval (a méret mindegy), majd az angol nyelvű leírását megkeresitek Googleban a telepítésnek, és kész is, ugyanúgy webes felületen konfigurálható, mint a routeres, a plusz funkciók 20$-ba kerülnek (mert gondolom egyszerre 496 kapcsolatnál több kell, egy átlagos user kb. 40-50-et jelent), de ez egyszeri díj, és hosszútávon megtérül.

Sok sikert!

A gyökér love.hu-s kockagyerek esete velem – avagy gyökér szobatársak vol. 2

Az álkeresztények után azt hittem, nem lehet rosszabb… pedig DE!

Sajnos a nyomorult felsőoktatási törvény nyelvvizsga-kötelezettségről szóló előírásai miatt nem tudtam továbbmenni mesterképzésre, így keresnem kellett egy alibi szakot egy szar iskolában. Az elsődleges szempont az ár volt. Pótfelvételin fel is vettek a KJF budapesti kampuszába, de oda csak a tanulmányi osztályra járok be néha, másért nem, mert nyelvvizsgára készülök, hogy folytathassam mesterképzésen a tanulmányaimat. A szálláskeresés elég bonyodalmas volt, de végül találtam egy kollégiumot, ami rohadtul drága, és tele van gyökerekkel. De természetesen a legnagyobb gyökeret nekem sikerült kifognom… már megint! Bővebben…

YouTube partnerség és a jövő

Elnyertem 2012. október 17-én, hajnali 2 órakor a YouTube partnerséget. Mivel a SocialBladenél vagyok, a Live funkció kivételével az összeset megkaptam. Viszont a 60/40-es arány miatt egyelőre még keveset kerestem a videóimmal. Viszont a partnerségnek az is az előnye, hogy a YouTube promózza a videóimat, és közel két hét alatt lett majdnem 90 feliratkozóm!

Mondjuk a fizetés végülis mindegy, ha havi 2000 forintot, vagy ha havi 20000 forintot kapok, mindegy, csak legyen egy közönség, aki örömét leli azokban a dolgokban, amiket készítek. Sajnos a nem virtuális életben egy ember vonaglása miatt vagyok picit nehéz helyzetben. Ha sikerülne összeboronálnom magam vele, máris jobb lenne minden. Így ameddig nem, megpróbálom megvalósítani azokat a dolgokat, amelyek boldogítanak: megszerzem az írásbeli nyelvvizsgát, folytatom a töri szakot, ahol remélem, egyszer elismert leszek (most is már kezdek erre az útra rálépni). Persze, ezeken az utakon könnyebb lenne nem egyedül, hanem az előbb, a boronálásnál említett egyénnel együtt haladni.

Persze, ha mondjuk a nézettségem elérné a napi 1000-et, és lenne egy nagyobb megtekintésű videóm, elgondolkodnék a hálózatváltáson. Elsősorban azért, mert jobban promóznák a videókat, és több emberhez elérnének. A fiskális része nekem teljesen mindegy, az mellékes.

Ezt a blogot tudom, hogy elhanyagoltam, de Facebookon több emberhez elérek a rövidebb üzeneteimmel, viszont itt is fogok majd irkálni, ha időm engedi, és lesz hozzá kedvem.

Tutorial: hogy készíts jó hangminőségű kommentárt?

A következő dologhoz először is szükségünk lesz a következő programtípusokra. Konkrét programokat direkt nem akarok ajánlania saját példámat viszont megmutatom.

  • Hangrögzítő és zajszűrő program (én az ingyenes Audacity-t használom felvételre, zajszűrésre a GoldWave-t)
  • Zeneszerkesztő és masterelő program (én az FL Studio-t szoktam használni)

Zajszűrni azért kell a hangsávot, mivel minden mikrofon rendelkezik minimális zajjal, amely nem professzionális stúdiómikrofon. Igen, még a Tescoban vagy a MediaMarkt-ban 5000 forintért árult eszköz is.

Beszédtechnikailag nézve, ha jól képzed a hangod, és a mikrofont nem kapod be, akkor szélfogót sem kell hozzá venned, mivel a karaoke mikrofonok többségében van beépített szélfogó-szivacs. Én Philips SBC MD110-est használok. Erről a típusról azt kell tudni, hogy a középtartományokat emeli ki nagyon, és a dinamikát annyira nem tudja jól kezelni. Magyarra fordítva, picit játszadozni kell majd FL Studioban effektekkel, hogy jól szóljon.

A felvételekhez lehetőleg ingerszegény környezetben kezdj, zárd be a szobád ablakát, hogy ne hallatszódjon be az utca zaja. Artikuláltan, szépen kiejtve a szavakat kell beszélned, a mikrofont a szád előtt tartva kb. 2-3 centire. Műanyag szar Hama mikrofonokkal ne is próbálkozz, szarul szólnak, akármennyire is gyötrődsz velük, hiába olvastad másnál mesterkurzus cikkben. Ő nem ért a hangtechnikához, nekem elhihetitek. :P Rakd félre a zsebpénzedet, és máris meg tudod venni a hőn áhított Philips vagy inkább Thomson karaoke mikrofont. Ez a két cég sokat letett az asztalra a hangtechnika világában (pl. az mp3 formátum a Thomson cégnek köszönhető), megbízhatsz bennük.

A felvételeket lehetőleg wav formátumban mentsd ki és az Audacity beállítások részénél a minőséget vedd le nyugodtan 16 bitre. Hiába tud a hangkártyád 24-et, a mikrofon nem tud annyit, ezért felesleges beállítani 24-re. Tedd monóra a bemetet típusát, mert egy idő után a mikrofonod csak a bal sávban fog szólni (ez sajnos velejárója ennek, mivel hangosításnál is mono csatornára kötik a mikrofonokat).

Katt a képre, ha nagyobban akarod látni!

A felvételt a Fájl-Exportálás résznél tudod kimenteni, alapértelmezés szerint wav-ban fogja megtenni. Ha a sáv nem zajos, akkor mehettek az FL Studioba, ha zajos, akkor GoldWave-al szűrjétek meg. Open után az Effect-Filter-Noise Reduction résznél kell beállítani a hangodnak megfelelő presetet. Figyelni kell arra, hogy ne csapja le a magas hangokat. Erről úgy győződhettek meg, hogy figyelitek, az SZ betűk hogyan szólnak. Ha szép tisztán, akkor jó a zajszűrés. Ok, majd save.

Ezután jön a kicsit bonyolultabb dolog, az FL Studio. Képekben mutatom.

Válts lejátszási lista módba a pirossal bekarikázott gombbal.

Kapcsolj Song módba, hogy halld is, mit mixelsz. Ezután drag and drop módszerrel helyezd rá a lejátszási listára a zajszűrt wav fájlt.

Mindezek után pedig kattints a mixer ikonra.

Majd itt a master sávnál az első kis presetbenyitó fülnél a kis nyilra való kattintás után nyissuk meg a Maximus nevűt!

Ennél semmit sem kell átállítani! Ezután ugyanezzel a módszerrel a Soundgoodizert. Itt sem kell semmit se variálni.

A File-Export-Wav file benyitása után elnevezed a cuccot, majd a Mentés gomb után a Start lenyomásával tudjuk a renderelést elkezdeni.

Sok sikert mindenkinek!

Pár videó az elmúlt hetek terméséből – GTA III. Végigjátszások

Ebben a posztban leírom az okait is részletesebben annak, miért kezdtem el megcsinálni a GTA 3 végigjátszásait. Ennek pár oka van. Először is az, hogy magyarul normális minőségben egész egyszerűen nincs e témából végigjátszás, továbbá +18 alatti, általános iskolás, vagy középiskola elején lévő gyerekek próbálkoztak vele. Az egyik ilyen LPKJ, akire a GTA San Andreas végigjátszás miatt találtam. Sok felesleges információt mond, sok hülyeséget, alig beszél a játékról, és indulatos. A GTA 3-ban még hangja sincs a játéknak, de zavarja az, hogy bömböl a zene. Ha mi is hallanánk… meg állandóan az FPS-el van elfoglalva… egy példa:

Ugye, ugye…  a másik gyerek pedig még ennél is rosszabb! Halk, és össze-vissza beszél. Példa:

Ezek láttán határoztam el magam arra, hogy elkészítsem a GTA 3 végigjátszásokat. A terveim:

  • tematikusan a sztori küldetéseit csinálom meg (egy küldetésadó egy videó, nem össze-vissza)
  • igény és idő szerint a telefonos küldetéseket
  • igény és idő szerint a többi mellékküldetést (pl. mentőzés, taxizás, bűnüldözés stb…)

Ennyi szájalás után jöjjön az első két rész, tőlem. Elöljáróban annyit: tudom, hogy elcsúszik Frapssel a hang egy idő után, de:

  1. Ez csak mellékes, és annyira nem veszélyes
  2. Nem ezen van a hangsúly, hanem a játékmeneten
  3. Nálam legalább van hang!
  4. Más program, amely tömöríti a videót, és nem csúszik el vele az a baj, hogy baromira terheli a rendszert, és maximum felbontásban akadna. Alacsonyabb felbontáson pedig nincs értelme felvenni

Most már tényleg a videóké a terep. :D